Back to the tales

A Két Félkör Fénye

Egy festményrestaurátor és egy csillagfotós egy elhagyatott hegyi kápolnában találkozik, ahol a freskó két félköre a saját múltjuk repedéseit tükrözi. A sorsszerű vonzás nem elég: csak akkor maradhatnak együtt, ha előbb külön-külön vállalják a saját történetüket.

22 min read5 chapters
Chapter 1

A repedések olvasója

A kápolna úgy fogadta Nórát, mint egy száj, amely évszázadok óta nem beszélt. A hegyi út utolsó kanyarjában a köd úgy szakadt fel, mint egy nedves függöny, és mögötte ott állt a kőépület, repedésekkel a falán, mohával a küszöbén. Nóra leállította a terepjárót, és egy pillanatig csak nézte. A tető egyik fele beszakadt, a harangláb csonka volt, de a bejárat fölötti boltív még tartotta magát. Ez is csak egy rom. Mint én. A gondolatot elhessegette, aztán elővette a felszerelését: szikét, ecsetet, oldószereket, fényképezőgépet. A levegő hűvös volt, ózonos, mintha a vihar nemrég vonult volna el, de a felhők még nem döntötték el, maradjanak-e.

A kápolna belseje hűvös volt és száraz. A freskó a nyugati falon terült el, és Nóra első pillantásra látta, hogy évszázadok óta senki sem nyúlt hozzá. A vakolat több helyen levált, a színek megfakultak, de a kompozíció még olvasható volt: két alak állt egymással szemben, kezük a magasba emelve, mintha egy hidat tartanának. A híd azonban hiányzott. A középső részen a vakolat teljesen leomlott, és alatta egy másik, régebbi réteg sejlett fel. Nóra közelebb lépett. A két alak között nem kötél, nem ív, hanem egy fényszerű sáv lehetett egykor, talán aranyfüst, talán valami világosabb pigment. Most csak a töredékei látszottak: néhány ecsetvonás a levegőben, mintha a híd soha nem is ért volna össze. Mennyire ismerős. Nóra elfordult. Nem azért jött, hogy a saját életét lássa a falon.

A hátsó padból halk nesz hallatszott. Nóra összerezzent. Egy férfi állt ott, hátán fotóstáskával, kezében állvánnyal. Sötét haja volt, az arca sovány, a szeme pedig olyan, mintha hosszú ideig nézett volna a semmibe.

– Bocsánat – mondta a férfi. – Nem akartam megijeszteni. Áron vagyok. Csillagász-fotós. Ma éjjel meteorhullás lesz, és ez az egyetlen fedett hely a hegyen.

– Nóra. Festményrestaurátor. – A nő elmosolyodott. – Szóval te is a repedéseket keresed.

Áron megvonta a vállát. – Én inkább a fényt.

Nóra felnevetett. – Az ugyanaz.

Áron nem nevetett. De a tekintete egy pillanatra megállt Nórán, és Nóra úgy érezte, mintha egy régi fénykép nézne vissza rá. Ismerem ezt az arcot. Pedig soha nem láttam. Áron is érezte. A levegő megváltozott közöttük, mintha a kápolna lélegzene. Aztán Áron elfordult, és elkezdte beállítani az állványát.

– Nem hiszek az ilyesmiben – mondta halkan.

– Miben? – kérdezte Nóra.

– Abban, hogy két idegen felismeri egymást.

Nóra a freskóra nézett. – Én sem. De a freskó festője igen.

A naplemente vörösréz színű fényt vetett a falra. Nóra elővette a szikét, és elkezdte óvatosan eltávolítani a laza vakolatot a hiányzó híd körül. A munka lassú volt, meditatív. A rétegek alatt újabb és újabb nyomok bukkantak elő: egy vonal, egy színfolt, egy név töredéke. Aztán valami más. A két alak feje fölött, a vakolat mélyén, két félkör rajzolódott ki. Nóra lélegzete elakadt. A félkörök nem egymás felé hajoltak. Nem érintkeztek. Külön-külön záródtak, mint két külön világ, amelyek soha nem akartak hidat építeni.

„A fényhíd nem azért hiányzott, mert leomlott. Hanem mert soha nem is épült meg.”

Nóra hangosan is kimondta, mielőtt meggondolhatta volna.

Áron odalépett. – Mit találtál?

– Azt hiszem, a freskó eredetije mást mesélt. Két ember, akik nem összetartoznak, hanem külön-külön egészek.

Áron a félkörökre nézett. – Ez elég magányos.

– Vagy elég őszinte.

Később, amikor a nap lement, Áron kiment a kápolna elé. A meteorok ezüstös karcolatokat húztak az égre. A fényképezőgép hosszú expozícióval kattogott. Nóra bent maradt, a freskó előtt térdelt, és a félköröket vizsgálta. Aztán Áron berontott, az arca sápadt volt.

– Gyere, nézd meg.

A képen a kápolna ablakában egy alak körvonala állt. Nem Áron volt. Nem Nóra. Egy magas, sovány árny, aki a csillagok felé nézett. A felvétel éles volt, a zaj ellenére is. Nóra végigfutott a hideg.

– Ez nem lehet – mondta.

– Tudom – mondta Áron. – De ott van.

Nóra a freskóra nézett, a két félkörre, amelyek külön záródtak. Aztán az ablakra, ahol az alak állt. Talán nem is hidat kell építenünk. Talán először külön kell záródnunk. De ezt nem mondta ki. Áron sem.

Csak álltak a kápolna közepén, a hiányzó fényhíd alatt, és nézték a képet. A meteorok tovább hullottak odakint. A kérdés ott maradt a levegőben, akár a régi vakolat pora: ha a fényhíd soha nem is létezett, miért érzik mégis úgy, hogy valaminek össze kellene érnie?

Continues with a free account

The story continues here

The rest — 4 more chapters — reads on with a free account. It costs no credits: these stories already exist, we just need to know where you left off.

AstroZone in your pocket

The AstroZone mobile app is now on Google Play. Same account, same credits — plus a nudge the moment your daily message is ready.

The AstroZone mobile app showing today's message, card and horoscope on a phone
  • Your morning message, the moment it's ready

    Push notifications for your daily horoscope and today's tarot card — no need to look for it, it finds you.

  • One account, shared credits

    Pick up in the app what you started on the web: your credits, partners and saved readings are the same everywhere.

  • Tarot and an advisor in your pocket

    Draw a card on the bus, ask your advisor while queuing — all of AstroZone fits on your phone.

  • We'll tell you when the sky moves

    Retrogrades, full moons, key transits in your chart — the app alerts you in time so you can prepare.

Free to download. The iOS version is coming soon.

A Két Félkör Fénye | AstroZone