Back to the tales

A Lány a Naplóból

Egy elhagyatott szanatóriumban egy írónő egy százéves naplóra bukkan, amelynek utolsó bejegyzése a mai napot jelöli. Ahogy a napló titkai feltárulnak, a múlt és a jelen határai elmosódnak, és a főszereplő ráébred, hogy a legnagyobb rejtély maga az emlékezés.

25 min read6 chapters
Chapter 1

A Szanatórium Kapuja

A köd nem szállt le a hegyre; kiszivárgott a feketefenyők közül, mint egy hosszú, lassú lélegzetvétel, és körbeölelte az épületet, amely mintha már évszázadok óta várta volna, hogy valaki végre megérkezzen.

Anna a taxi hátsó ülésén ült, és nézte, ahogy a szanatórium körvonalai kibontakoznak a szürkeségből. A sofőr az utolsó falu elhagyása óta egyetlen szót sem szólt. Keze fehér volt a kormányon, és a kanyarokban mindig összeszorította az ajkát, mintha az út maga is ellenkezne azzal, hogy bárki feljusson ide. Amikor végül megállt a félkör alakú, kavicsos udvaron, Anna fizetett, kiszállt, és nézte, ahogy a kocsi hátsó lámpáinak vörös fénye beleolvad a ködbe.

Egyedül maradt. A csend nem volt üres. Tele volt valamivel, ami figyelt.

Az épület háromemeletes volt, és valaha szép lehetett. A homlokzatán megrepedt a vakolat, a vasrácsos erkélyekről lepergett a festék, és a bejárati ajtó fölé vésett felirat betűi közül hiányzott néhány. Anna közelebb lépett, hogy elolvassa.

Gyógyulás a csendben.

Az ajtó halkan nyílt, mielőtt kopoghatott volna. Egy férfi állt a küszöbön, hatvan körül, zömök, karba font kézzel. Az arca olyan volt, mint egy régi fatörzs, amelyet túl sok vihar mart meg ahhoz, hogy bármit is eláruljon.

– Maga az írónő – mondta. Nem kérdésként.

– Anna Vermes – nyújtotta a kezét. – A téli hónapokra béreltem ki a nyugati szárnyat. Azt hiszem, maga Emil.

A férfi nem fogadta el a kezét.

– A nyugati szárny fűtetlen. A déli szobát készítettem elő. Onnan lát a völgyre, és nem hallja a szél zúgását. Ez itt fent fontos.

– Én kifejezetten a nyugatit kértem – mondta Anna. – Ott volt a régi könyvtár is, nem igaz?

Emil arca meg sem rezdült, de a szeme sarkában valami megfeszült.

– A könyvtár ajtaja le van zárva. A kulcsot elveszítettük. A déli szoba melegebb.

Anna bólintott, mert úgy döntött, hogy az első napon nem akar vitatkozni. Emil bevezette a sötét előcsarnokba, ahol a padló parkettája felpúposodott a nedvességtől, és a falakon régi fényképek lógtak. Fiatal nők és férfiak, fürdőköpenyben, kifürkészhetetlen mosollyal. Az egyik kép alatt ez állt: 1924. nyár.

– Mi történt ezzel a hellyel? – kérdezte Anna, miközben felmentek a lépcsőn.

– Semmi, ami magára tartozna – felelte Emil. – A szanatórium bezárt, amikor bezárt. Az élet megy tovább. Maga írni jött, nem igaz? Akkor írjon. De ha okos, nem kutat a múltban.

A múlt itt nem emlék. A múlt itt szokás.

Ez a mondat a levegőben maradt, mint a vizes fal szaga. Anna nem kérdezett többet.

A déli szoba tágas volt, és valóban meleg. Az ágy mellé egy íróasztalt állítottak, amelyen gyertya és egy régi, sárgaréz tintatartó állt. Az ablakon túl a köd úgy mozgott, mintha lélegzene. Anna kipakolt, megvacsorázott a magával hozott hideg étellel, majd leült az asztalhoz. Kinyitotta a laptopját.

A képernyő világos négyszöge idegenül derengett a régi falak között. Anna a regényére gondolt – a nőre, aki a saját emlékei között keres valamit, amit talán soha nem is veszített el –, de a szavak nem jöttek. A ház neszezett. A fűtéscsövekben halkan kattogott valami, mintha valaki a falon belül számolná a perceket.

Hajnali kettő felé Anna feladta. Kiment a folyosóra, hogy vizet hozzon a fürdőszobából, és észrevette, hogy a padlásajtó, amelyet Emil állítólag bezárt, résnyire nyitva van. A résből hűvös levegő szivárgott, és valami más is: a régi papír és a száraz virág illata.

Anna nem akart kutatni. De a testét mintha valaki más mozgatta volna. A lépcsőfokok nyikorogtak, de ő ment felfelé, a sötétben, a telefonja fényével az egyik kezében.

A padlás alacsony és poros volt. Régi bútorok, összecsukott ágyak, néhány festmény, amelyek arccal a falnak fordultak. A sarokban egy bőrönd állt. Nem volt poros – ez volt az első dolog, amit Anna észrevett. Mintha valaki nemrég törölte volna le.

Kinyitotta. A bőr megnyikordult, és a belső bélésből előkerült egy vászonba csavart könyv. A borítón kézzel írt cím állt: Lídia naplója.

Anna leült a padlóra. A napló lapjai sárgák voltak, a tinta halványult, de a betűk határozottak. Lídia 1924 nyarán kezdte írni. Fiatal volt, talán húsz. A szanatóriumban dolgozott ápolónőként, és a bejegyzések eleinte hétköznapiak voltak: betegek, gyógyszerek, a hegyi levegő. Aztán megváltozott a hang.

Ma este a doktor azt mondta, hogy ne írjak le mindent. De ha nem írom le, akkor nem történt meg? Én láttam. Az ablakból láttam.

Anna tovább lapozott. Lídia egyre idegesebb lett. Szó esett egy bizonyos éjszakáról, egy férfiról, aki nem beteg volt, hanem ügyfél, és egy nőről, aki soha nem hagyta el a szanatóriumot. A lapok vége felé a kézírás apróbb lett, sietős. Az utolsó előtti oldalon ez állt:

Ha valaki olvassa ezt, ne higgyen a hivatalos jelentésnek. A halála nem baleset volt. Én vagyok a következő.

Anna fellapozta az utolsó oldalt. A papír itt nem volt sárga. Friss volt, szinte hófehér. A tinta fekete, fényes. És a dátum – Anna elhűlt.

Ma. Nem 1924. Nem régen. Ma. A mai nap kelte állt ott, gondosan írva, mintha az író épp az imént fejezte volna be.

Anna a kezében tartotta a naplót, és érezte, ahogy a szíve a torkában dobog. A padláson nem volt senki. A porban csak az ő lábnyomai látszottak. De amikor felnézett, a résnyire nyitott padlásajtó mögül, a folyosó sötétjéből, mintha egy halk lélegzetvételt hallott volna.

És akkor Emil hangja szólt fel az emeletről, tompán, de tisztán:

– Anna. Jöjjön le. És hozza magával, amit talált.

Continues with a free account

The story continues here

The rest — 5 more chapters — reads on with a free account. It costs no credits: these stories already exist, we just need to know where you left off.

AstroZone in your pocket

The AstroZone mobile app is now on Google Play. Same account, same credits — plus a nudge the moment your daily message is ready.

The AstroZone mobile app showing today's message, card and horoscope on a phone
  • Your morning message, the moment it's ready

    Push notifications for your daily horoscope and today's tarot card — no need to look for it, it finds you.

  • One account, shared credits

    Pick up in the app what you started on the web: your credits, partners and saved readings are the same everywhere.

  • Tarot and an advisor in your pocket

    Draw a card on the bus, ask your advisor while queuing — all of AstroZone fits on your phone.

  • We'll tell you when the sky moves

    Retrogrades, full moons, key transits in your chart — the app alerts you in time so you can prepare.

Free to download. The iOS version is coming soon.