A Mandala Könyve

Anna mindig is szerette a könyvtár csendjét, de aznap este a csend mintha lélegzett volna. A városi könyvtár régi szárnyában, a restaurátor műhelyben dolgozott, ahol a levegő párás volt a bőr és a régi papír illatától. A polcokon sorakozó kötetek árnyékai megnyúltak a zöld lámpa fényében. A főnöke, Kovács úr, egy kopott dobozt tett elé az asztalra.

– Ez tegnap érkezett a városi levéltárból – mondta, és az ujjaival dobolt a doboz tetején. – Azt mondják, senki sem nyitotta ki legalább száz éve. A restaurálás a tiéd, Anna. Csak vigyázz vele.

Anna kinyitotta a dobozt. A benne lévő könyv nehéz volt, mint egy kő. A borítóját sötétbarna bőr borította, amely repedezett volt az időtől, de a közepén egy arany mandala ragyogott. A mandala kör alakú volt, és a szélein holdsarlók futottak körbe, mint egy naptár részei. Anna megérintette a domború mintát. A fém hideg volt, de valahogy mégis lüktetett, mintha élne.

– Ez nem nyomtatás – suttogta. – Ez valami más.

Kovács úr vállat vont. – A levéltárban azt mondták, egy régi család hagyatéka. Senki sem tudja, mi van a lapokon. Talán üres. Talán tele van. – Az órájára nézett. – Nekem mennem kell. Zárj be, ha végeztél.

Anna egyedül maradt. A műhely ajtaja mögött a könyvtár fő terme hatalmas volt, és a polcok között mintha mozgott volna a levegő. Csak a fűtés – gondolta. – Mindig ilyen zajos ez az épület. De a hangok mintha közelebbről jöttek volna.

Kinyitotta a könyvet. A lapok sárgák voltak, és az első oldalon egyetlen mondat állt, kézzel írva, halvány tintával:

„Aki a mandalát olvassa, annak a város múltja nyílik meg, de csak annak, aki hajlandó elveszíteni a jelent.”

Anna feljebb húzta a szemöldökét. Ez valami régi babona lehet. A többi lap üresnek tűnt, de ahogy a fény felé tartotta őket, halvány vonalak sejlettek fel, mintha a papírba égetett térkép lenne. A mandala a borítón most mintha fényesebb lett volna.

Anna a könyvet egy zárt üvegszekrénybe tette, amelyet csak az ő kulcsa nyitott. A szekrény a műhely sarkában állt, és az ajtaja üvegbetétes volt, hogy lássa, ha valami történik. Aztán leült a számítógépéhez, hogy megírja a jegyzőkönyvet. De ahogy gépelt, a háta mögött mintha valaki suttogott volna. Megfordult. Senki. A szekrény ajtaja csukva. A mandala a könyvön halványan világított.

Éjfél felé járt, mire Anna befejezte a munkát. Fáradt volt, de nyugtalan. A könyvtárban minden lámpa leoltva, csak a műhelyében égett a zöld fény. A folyosóról halk kaparászást hallott, mintha valami a falban mászna. Egerek. Biztosan egerek. De a kaparászás ritmikus volt, mint egy szívverés.

Kinyitotta a szekrényt, hogy ellenőrizze a könyvet. A polc üres volt. A könyv eltűnt. Anna megdermedt. A levegő hirtelen hideg lett. A szekrény alján, ahol a könyv feküdt, csak a mandala maradt – de nem a borítón. A mandala fényesen ott lebegett a polc fölött, mintha a könyv kötése elolvadt volna, és a minta önálló életre kelt. A holdsarlók közül az egyik, a bal alsó, hiányzott. A helyén egy éles, sötét rés tátongott.

– Ez lehetetlen – mondta Anna hangosan, és a hangja visszavert a falakról. – A szekrény zárva volt. A kulcs nálam van.

Megérintette a mandalát. A fém forró volt. A hiányzó holdsarló helyén mintha valami mozgott volna, mintha a résből hideg szél fújt volna. A könyvtár főterméből most határozottan hallotta a zajokat: léptek, súrlódás, és egy mély, zümmögő hang, mintha egy régi gép indult volna be.

Anna kirohant a műhelyből. A folyosó sötét volt, de a könyvtár nagy olvasótermében halvány fény derengett. A polcok között alakok mozogtak? Nem, csak a város fényei szűrődtek be az ablakon. De a levegő tele volt valami elektromos feszültséggel. A könyvek gerincén mintha arany szikrák futottak volna végig.

Visszament a műhelybe, és a mandalához. A fény most már pulzált, mint egy lassú szívverés. Anna észrevette, hogy a mandala közepén, ahol a körök találkoztak, egy apró felirat volt, amit eddig nem látott: „A város alatt”. A hiányzó holdsarló pedig pontosan arra a helyre mutatott, ahol a régi várostérkép szerint a legelső könyvtár állt – amelyet állítólag a föld alá temettek egy tűzvész után.

Anna zsebébe nyúlt, és elővette a telefonját. Nem volt térerő. A könyvtár ajtaja zárva volt, a riasztó pedig nem működött. A mandala fénye hirtelen kialudt, és a helyén csak egy marék arany por maradt. Anna tenyerébe söpörte. A por meleg volt, és mintha suttogott volna.

Ez nem babona. Ez valami üzenet. Anna a zsebébe tette a port, és a sötét könyvtár felé fordult. A polcok között mintha egy alak állt volna, aki integetett neki. De amikor közelebb lépett, az alak eltűnt. A könyv eltűnt, a mandala itt maradt, és az egyik holdsarló hiányzik. Anna tudta, hogy a válasz a város titkos múltjában rejlik – és hogy a következő lépés az lesz, hogy megkeresse a föld alatti könyvtárat.

De vajon miért maradt itt a mandala? És hová tűnt a könyv, ha a szekrény zárva volt? Anna a zsebében lévő arany porra szorította a kezét, és kilépett a folyosóra. A suttogás most már tisztán hallatszott: „Keresd a hiányzó holdsarlót.”